Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Afékban táboroztak. A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert. A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az ÚR a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Silóból az ÚR szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! Ekkor a nép követeket küldött Silóba, és elhozták onnan a kerúbokon ülő Seregek URának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofni és Fineás is ott volt az Isten szövetségládájával. Amikor az ÚR szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásba tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. (1Sám4,1-5)

Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos. Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt. (1Sám4,10-11)

 

Segítségül hívni: őszintén!

 

 

 

Bev.:  Gyakran hallottam a mondást: „Olyan, mint a kis elefánt: nehezen tanul, és könnyen felejt.” A mai történetet olvasva ugrott ez be, mert bizony lehet, hogy nem is (csak) a kis elefántról szól ez, hanem rólunk az emberről. Amiről ma olvasunk Sámuel könyvében: a zsidók történetében, de lehet, hogy a mi hitünkben sem egyszeri eset! Lássuk!

1. A történet: Lássuk mi is történik itt! Izrael és a filiszteusok közt kiújul a háború. A filiszteusok, akiket ma palesztinoknak hívunk, a terület déli részén élnek, és öt nagyobb városuk van. Izrael érzi, hogy baj van, hisz az első csatát elvesztették, nagy a veszteség. Mit lehet tenni? - Jön a mentő ötlet: hozzuk el az Úr ládáját! Isten úgy jelentette ki magát, hogy ő ott lakik a ládán, a kerubok: a ládát fölülről szárnyaikkal takaró szobrok közt. Tehát, ha itt a láda, akkor itt van maga Isten is! Ez pedig a győzelmet jelenti! Kész a döntés: „Jöjjön ide és szabadítson meg!” Meg is érkezik a láda, és amint ezt a filiszteusok megtudják, meg is ijednek, de erőt vesznek magukon és arra jutnak, hogy nagyon kell harcoljanak! Következik az újabb ütközet, amiben az izraeliek hatalmas vereséget szenvednek, elvesztik a ládát, és meghal Éli főpap két fia is. Mi történt? - kérdezhetik a túlélők! Hiszen idehoztuk Istent, hogy megszabadítson minket! Hogy lehet, hogy nem győztünk?

Mi történt? Izrael azt hitte, hogy rendelkezik Isten felett! Szinte babonás módon, mintha a láda egy talizmán, vagy szerencsehozó amulett lenne, úgy hozatták a ládát a táborba! Azt gondolták, hogy ha ott van a láda, és így ott van Isten, akkor Isten győzelemre viszi őket... Nem így történt!

Mielőtt azonban pálcát törnénk a korabeli zsidók felett, lássunk néhány hasonló viselkedést mai korunkból!

2. Kísértéseink: Három példát hadd mondjak ami mai párhuzam!

Bajban: Még teológusok voltunk, mikor valaki találóan így fogalmazott: „Vizsgaidőszakban felfokozódik a teológusok imaélete.” Igen, a bajban, a kétségek közt, a terhes időkben: sokan, akik  hisznek valamennyire Istenben elkezdenek imádkozni, vagy a megszokottnál többet imádkozni! Aztán a baj múltával, a probléma megoldódásával elmúlik az imádkozás is! De hányszor lehet ezt tenni?

Babonásan: Az sem ritka, hogy valaki babonásan hisz és várja Isten segítségét! „Ennek be kell jönnie!” - hátsó gondolattal, „ennek működnie kell! Egyszer már bejött...” Nem ismeri az Urat, nem is hisz benne igazán, nem is keresi, csak most történjen az, amit én mondok: „Jöjjön és szabadítson meg!” És imádság helyett szinte ráolvasok Istenre, hogy mit is kell csinálnia: „Ha van Isten sikerül”: lottó, állásinterjú, külföldi munka, párkapcsolat...

Elvárásokkal: És bizony ezen esetekben gyakorta ott van a nehéz elvárás: Istennek (ha van) teljesítenie kell kívánságomat! Sőt! Mivel én már ezt, meg ezt tettem (érte), ő tartozik nekem, hogy most jöjjön és szabadítson meg! Elvárok tőle, mert vannak érdemeim! Mondjátok: mekkora tüzet lehetne rakni, ha mind felírnánk egy-egy lapra érdemeinket és ezt a sok papirost meggyújtanánk, hogy ne legyen érdemünk végre! „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez” (Ef.2,8)! Ott égne a lapokon: templomba járok (évente 3,4x), adakozom (a kötelező minimumot, mert hát....), szolgálok (ha ráérek), jó vagyok (de tényleg!)

3. Csalódunk: És jön a fájó csalódás: Isten nem hallgatott meg, nem teljesítette... Mit nem teljesített? Azt teljesíti, amit vállalt! Olyat nem, amit sosem vállalt, nem is mondott, sőt nem is biztatott ilyenre! Sosem mondta, hogy ő egy előrángatható akciós isten, akinek az a dolga, hogy mikor én előparancsolom őt, akkor rendelkezésemre álljon! Mondhatom, hogy csalódtam, de nem Istenben, hanem a saját önző elvárásomban, követelésemben!

E szakaszt olvasgatva fogalmazódott meg bennem, hogyha röviden akarnám megfogalmazni, hogy mi a különbség az Isten, és az istenek között, akkor talán csak azt kellene mondani, hogy az igazi Isten nem birtokolható, nem parancsolható: Ő szuverén (önálló) ÚR!

Kiderül: Istennel nem lehet rendelkezni! Istennek nem lehet parancsolni! Istent nem lehet előrángatni szükség szerint! Istent csak őszintén lehet segítségül hívni!

Január 1-jén igénk ez volt: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!” Ezt várja tőlünk Jézus: alázattal, hittel hozzáfordulni. Elhagyva babonás hitet, Istennel való rendelkezés vágyát, félretéve elvárásainkat: egyszerűen hozzátérni és imádni!

Amit vállalt: szabadítás bűntől és haláltól: Krisztusban kész! És az odavezető út is, egészen a megígért mennybe való megérkezésig! Ehhez hozzá kell térni és tiszta szívvel követni őt! Ámen.