Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. - Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán torkából. Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen. 2Tim. 4,16-18

 

De az Úr mellém állt

 

 

Tapasztalatom szerint költőink közül Ady Endre a legszélsőségesebb megnyilvánulásokat, állásfoglalásokat, sőt talán érzelmeket kiváltó költő. Általában vagy nagyon szereti valaki, vagy teljesen elveti. Vagy csodálja elvont világát, vagy szinte semmit nem ért belőle. Életútjából is sokat tudunk, és ez is megosztó: Hol van egyáltalán az a Nagyvárad, és mit keresett Párizsban? Milyen életet élt, és hogy jönnek ehhez Istenes versei? Magam is vívódom Adyval, de néhány versére, verseinek soraira rá-rácsodálkozom és megérzek mögötte valami nagyon emberit, és olykor valami nagyon nagy Isten élményt!

Mai igeszakaszunkban Pál apostol a római fogságáról és az ellene folyó bírósági eljárásról vall. Fogsága és az ellene indított eljárás oka egyszerű: Jézus Krisztust tartja az ő és a teremtett világ Urának. Ez ott és akkor lázadás volt a császárság ellen, a kibontakozó császár kultusz ellen, miszerint a császár maga az isten, az imádandó, aki előtt mindenki leborul, meghajol, hódol.

Pál megírja Timóteusnak, hogy mit hozzon magával, ha jön őt meglátogatni, elmondja, kivel vigyázzon, és elmondja, hogy sokan magára hagyták, pontosabban, hirtelen mindenki szétszéledt mellőle ijedve, talán a hitet is feladva. Egyik a világ örömééért, másik másért, de a lényeg: egyedül állt a bíróság elé! Pedig ott kellenének a tanúk, a segítők, a bátorítók, akik lelket öntenek a az elkeseredő, egyre rosszabb kilátásokkal terhelt emberbe! Ám ott Pál egyedül maradt! Azaz, mégsem maradt teljesen egyedül: átélte a csodát, nyilván életében nem először, de most különös jelentőséggel, talán mint legelőször is a Damaszkuszi úton: bár emberileg teljesen egedül maradt: odaállt, mellé állt maga  az Úr! Mellé állt az Úr, és megerősítette őt! Ő pedig ezzel az erővel képes volt nem hogy védeni magát, hanem hirdetni az evangéliumot: Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értünk! Ő az Úr, a Hatalmas, az Eljövendő, az Örök! Nem kellett sündisznóállásba vonulnia, nem kellet féljen és rettegjen, hanem átélve, hogy mikor az Úr maga áll mellette van ereje! Mert Ő megerősíti, és akkor is, mikor minden emberi ellene mond, ő nem kell féljen, ő lehet felszabadult, ő tehet bizonyságot Uráról, ki gyümölcsözővé, teljes értékűvé, megáldottá tette életét és teheti másokét is!

Átéli újra, hogy teljesen igaz Jézus ígérete: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” Átéli ezt egy kiélezett helyzetben: nem gazdagon terített asztal mellett, nem biztonságos megélhetés mellett, nem jóllakva, kényelemben, hanem halálos ítélet árnyékában a világ akkori és azóta is bármely totális, féktelennek hitt erejében tobzódó emberi hatalmaskodásában!

Átéli személyes félelmében, kétségében, magára maradottságában. És leírja Timóteusnak, leírja nekünk, hogy olvassuk, hogy tudjuk ez működik, hogy higgyük és megtapasztaljuk, hogy mikor magamra maradva sem vagyok egyedül, mert Úr mellém áll és megerősít! Hogy sem gyászban, sem  betegségben, sem családtagért vívott harcban, sem  megélhetésben nem marad egedül Jézus követője, mert mikor egyedül maradunk is: Ő áll oda mellém és erősít meg, sőt tesz hiteles bizonyságtevővé!

Kérdezheted, de hogy jön ehhez a csodálatos páli átéléshez Ady? Hogy ő olvasta-e ezt az igét épp, vagy korábban találkozott vele azt nem tudom, de egyszer ezt ő így fogalmazta:

 

Az Úr érkezése

 

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Pál pedig az Úr melléállásának élményéről szóló hitvallását azzal zárja, hogy  Jézus őt most megszabadította a haláltól, ahogy ő írja: „az oroszlán torkától” (római cirkusz), de van neki örök szabadulása, mert az Úr beviszi őt az ő mennyi országába! Ezért pedig övé a dicsőség!

Igen, átélheted te is ezt és bizonyos lehetsz te is ebben, és adhatsz te is minden dicsőséget az Úrnak! Ámen.

 

 

104. Mit akar Isten az ötödik parancsolatban?

Azt, hogy szüleimnek és valamennyi elöljárómnak minden tiszteletet, szeretetet és hűséget megadjak,
minden jó tanításuknak és büntetésüknek magamat illő engedelmességgel alávessem,
1
és az ő vétkeik és szeszélyeik iránt is türelmes legyek,
2 mivel Isten minket az ő kezük által akar vezetni.3

 

Péld. 1,8

 

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását.