„A király ezt mondta nekik: Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, és ültessétek fiamat, Salamont az én öszvéremre, és vezessétek le a Gihónhoz!

Cádók pap és Nátán próféta kenje ott fel Izráel királyává, azután fújjátok meg a kürtöt, és mondjátok: Éljen Salamon király! Azután vonuljatok fel utána, ő pedig jöjjön ide, és üljön a trónomra, és ő legyen helyettem a király! Mert azt parancsoltam, hogy ő legyen Izráel és Júda fejedelme. Akkor Benájá, Jójádá fia válaszolt a királynak, és ezt mondta: Az ÚR, az én uramnak, a királynak Istene, mondjon áment rá!” (1Kir 1,33-36)


Az Úr ámenje!
 

Bev.: Elmúlt héten Mátraházán voltam, az évenként megrendezett egyházmegyei lelkészi hetünkön. Pár évvel ezelőtt egy alkalommal úgy döntöttem, hogy nem fizetek autópálya díjat, megyek a régi utakon. Már nem emlékszem hány órán keresztül araszoltunk, mentünk településről településre, ahogyan a régi hármas út mellett gyakorlatilag egymásba nőttek az agglomerációs települések, de egy kínkeserv volt a besötétedésben feljutni Mátraházáig. Most az autópályákon mentem, és két óra hossza alatt, kényelmesen utazva tettem meg az utat. Az életben gyakran hangzik a kérdés:

 
„Hát nem mindegy, hogy értél oda, a lényeg, hogy odaértél!?”

 

Bizony, ahogyan nem mindegy hogy jutunk mi is el valahova, úgy nem mindegy Isten akaratának végbemenetele sem! Mert Isten tervére is gondolhat az ember így: nem mindegy, hogy megy végbe, Ő úgyis hatalmas, bárhogy véghez tudja vinni akaratát! De ő sem bárhogy akarja megvalósítani tervét, hanem úgy, ahogyan az ő eltervezte értünk! Erről szól a mai ige!

Az Ószövetség sűrűjében vagyunk. Dávid király megöregszik és testileg is legyöngül már. Hiába takargatják be nem tud már felmelegedni. Ezt az állapotot kihasználva Dávid legidősebb élő fia Adónijjá úgy dönt, hogy magához ragadja a királyságot! Igen, ez lázadás, mai szóval államcsíny, vagy puccs! De Dávid királysága alatt nem ez volt az első. Igen küzdelmes életet élt, sokat kellett menekülnie is! És most, még öregségében is, újra egyik fia támad ellene!

Adónijjá meghívja azokat, akik vele tarthatnak egy áldozatra, és így a lakomára,  ott pedig kikiáltatja magát királynak! Azt nyilván mindenki érzi, hogy itt valami nem stimmel! Először is a királyság nem önjelöléses alapon megy tovább! Ha Adónijjá akar király lenni, és ha még őt is illetné e cím, nem apja háta mögött, apja tudtán kívül, sőt apja hűséges embereit kihagyva kell királlyá lennie, hanem az öreg uralkodó kell kihirdesse, hogy  ki lesz utána a király! Aztán Izraelben az lehet a király, akit az Úr választ! Hiszen Isten választotta Sault is, és Dávidot is! Egyikük sem akart király lenni! Mindkettő kapta e feladatot, küldetést Istentől! És mikor Dávid templomot akar építeni Isten azt nem engedi meg neki, mert a háborúkban ő sok vért ontott! De Isten ezt mondja neki: „De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki a körülötte levő összes ellenségtől.

Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izraelnek az ő idejében. Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben.” (1Krón 22,9-10). Halála előtt így beszél Dávid: „Valamennyi fiam közül, pedig az ÚR sok fiút adott nekem, Salamon fiamat választotta ki, hogy ő üljön az ÚR királyságának a trónjára Izráelben.” (1Krón 28,5). Nos, ezeket tudva megy be a királyhoz Betsabé Dávid felesége, ki Salamon édesanyja, és Nátán próféta, aki a királynak Isten üzenetét jelentette már ki több esetben (legalább kétszer). Dávid így hírt kap Adónijjá lázadásáról és megérti, hogy most döntenie kell: át kell adja Salamonnak a királyságot!

Amit kell meg is teszi: utasítja hűséges alattvalóit, hogy tegyék királlyá Salamont, úgy, ahogy azt tenni kell: legyen ott a főpap és a próféta és olajjal kenjék fel királlyá! Zengjenek a kürtök és mondják: „Éljen Salamon király!”, majd jöjjenek vissza  a palotába és üljön Salamon, az új király apja trónjára! Így is tesznek!

Mi történik itt? Isten akarat érvényesül, még akkor is, ha volnának, akik valami mást akarnak! Ám van itt egy igen fontos mondat! Amikor Dávid kiadja Salamon felkenetésének parancsát, akkor a parancsot végrehajtani induló Benájá, aki Dávid egyik hűséges vitéze ezt mondja:

 

„Az Úr … mondjon áment rá!”

 

Azt mondja ezzel, hogy én elmegyek és megteszem, amit mondtál, mert elhiszem, hogy ez az Isten akarata, de tudom, hogy cseppet sem kockázatos vállalkozás ez, hiszen Adónijját már nem lehet kiszámítani, akár harc is lehet ebből: testvérháború, polgárháború, vagy csak egy egyszerű mészárlás, ahol az önjelölt király hívei ránk támadnak és levágnak minket! Ezért arra, amit mondtál király, bizony maga az Úr mondjon „áment”, „úgy legyent”, mert nélküle semmi esélyünk azt véghezvinni! Elindulnak és nem hogy békességben királlyá kenik Salamont, hanem e hír hallatán Adónijjá támogatói is szélnek erednek, megérezve, hogy bizony ebből a vélt királyságból immár nem lesz semmi!

Miért érdekes ez nekünk?

Első, hogy főleg adventhez közeledve lásuk: Istennek terve az ember megváltása és ehhez készítette Dávidon, Salamonon keresztül az utat! Azon munkálkodott Isten, hogy Jézus születéséhez előkészítsen mindent! Nem csupán pártütés, szövetségek megkötése és felbomlása, trónöröklés viszálya e történet, hanem Isten akaratának végbemenetele! Az a történés, hogy Isten terve valósul meg itt értünk!

Aztán láttatja ez a történet velünk azt is, hogy engedelmességemmel, vagy lázadásommal Isten akaratának véghezvivője, vagy akadályozója is lehetek!

 

Nem mindegy, hogy melyik oldalon állok!


Harmadszor: megerősödhetek Isten hűségében, állhatatosságában. Amit ő egyszer kimondott azt véghez viszi! Igaz volt ez a királyság öröklésére, igaz volt ez Jézus eljövetelére, igaz volt ez az ember megválására Jézusban és igaz ez az egyházra, a gyülekezetre nézve is, ma is! Úgy van, az, hogyan Pál idézi a hitvallást Timóteusnak: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13) Ő hűséges értünk örökre!

Jelenti ez azt is, hogy valóban nem mindegy, hogy hogyan megy végbe Isten akarata! Van neki terve az egyházra a gyülekezetre, a mi gyülekezetünkre is és az életünkre, mindnyájunk életére nézve! De vannak ellenségei is Istennek, akik akarata ellen törnek önérdekből, haszonlesésből, vagy bármiért!

Kérlek nézzétek meg még egyszer Benáját! Áldást, még inkább „áment” kér az elhangzott szóra és teszi, amit parancsba kapott! Azt kéri: „Uram, ha ez a te akaratod, amit megértettem, akkor valóba te mondj rá igent, áment, te hitelesítsd, te mond rá magad a végbemenetel igenjét! Én pedig teszem, amit kell, teszem a dolgom, teljesítem a parancsot!”

Ennek az embernek az engedelmessége milyen sokat számít! És milyen nagy példa előttünk, hogy nem csupán gépiesen engedelmeskedik, hanem Isten kezébe teszi engedelmessége útját! A király szavának való engedelmesség Isten iránti engedelmesség!

Álljak én magam is így Isten elé: megértve akaratát tudjam azt hittel, az ő áldását, ámenjét kérve őszinte szível teljesíteni, még akkor ha annak ára, kockázata van!

Közeleg az advent: rengeteg lesz a dolgunk: mi a fontos? Mi kap elsőbbséget? Legyen elsőbbsége Isten akaratának úgy, hogy kérjük annak végrehajtására mindig Isten ámenjét! Meglátjuk: célhoz ér! Ámen.